Párként utaztak ki és jegyesekként tértek vissza: Gellért és Johanna januárban töltött két hetet Thaiföldön.
Egy márciusi napon
Egy éve történt, hogy édesapámmal boroztunk a teraszon, és az élet dolgairól beszélgettünk. Felmerült, hogy milyen jó volna elmenni egy hosszabb utazásra, kiszakadni a hétköznapokból, eltölteni két hetet egy egzotikus helyen, ahol szinte minden más, mint itthon. Mivel az egzotikum volt az elsődleges szempont, gyorsan előkerült Thaiföld, mint viszonylag könnyen megközelíthető, népszerű, látnivalókban bővelkedő és biztonságos desztináció. Kiderült, hogy Bangkok a kedvesem számára is bakancslistás cél, így ez a kérdés eldöntetett: felhívtam egy komoly helyismerettel rendelkező baráti házaspárt, illetve a KéK Travelt, hogy segítsenek a foglalásokban, a programok és a transzferek szervezésében.
Azt viszont nem sejtette Johanna, hogy nem csupán nyaralni megyünk – igazából leánykérésre készülök.
Bangkok éjjel és nappal
Január 3-án érkeztünk Bangkokba, ahol három napot töltöttünk. Úgy terveztük, hogy ennyi idő elég lesz a főváros felületes megismerésére, a legfontosabb élmények megszerzésére. Bangkok kihagyhatatlan úti cél: a 14 milliós főváros sodró lendülete és elevensége, a látnivalók sokasága a tapasztalt utazókat is lenyűgözi. Az ázsiai metropoliszban egyetlen másodpercre sem áll meg az élet, teljesen mindegy, mit mutat az óra, az utcákon, a szórakozóhelyeken, az éttermekben hajnali háromkor pont olyan nyüzsgés tapasztalható, mint reggel vagy kora délután. Ez merőben újdonság volt számunkra, de igazság szerint inkább nyugalomra vágytunk. Ezért szántunk mindössze három napot Bangkokra: megnéztük a klasszikus nevezetességeket (úszópiac, Grand Palace, Wat Pho, Maeklong), élveztük a zsibongást, de a legtöbb időt Ko Samui szigetén töltöttük.
Szkeptikusak voltunk
A thai konyhában eleinte nem bíztunk teljesen, elsősorban a higiéniai körülmények, az élelmiszerbiztonság miatt voltak kétségeink. Aztán úgy történt, hogy végül olyan helyeken ettünk a leggyakrabban, amelyek kicsi útmenti bódék, illetve egyszerű streetfood árusok voltak. Ezek nem elegáns éttermek, európai szemmel nézve összetákolt sufnikifőzdéknek tűnhetnek, de magas minőséget kínálnak pénztárcabarát áron, ráadásul Bangkokban a nap bármelyik órájában könnyen találni egy nyitva tartó helyet.
A gasztronómiai koncepciónk meglehetősen egyszerű volt: mindent meg akartunk kóstolni. Ettünk krokodilt, tésztát mindenféle formában, rovarokat, rengeteg gyümölcsöt, sok-sok halat és más tengeri eredetű ételt. A thai konyha hihetetlenül széles spektrumon dolgozik, kiemelkedően változatos alapanyagokat vonultat fel, és a higiéniával sem volt semmi gond.
Szigetlakók lettünk
Ko Samui szigete kevésbé urbanizált környezet, más a tempó, más a hangulat: itt minden a nyugalomról és a pihenésről szól. Elég magas a páratartalom, de ehhez egy-két nap alatt hozzá lehet szokni, a nappali hőmérséklet egyenletesen 29-30 fok körül alakult, de nem éreztük tikkasztónak a hőséget.
Béreltünk robogókat, hogy be tudjuk járni a szigetet, például meglátogattunk egy elefántrezervátumot, ahol együtt fürödtünk az elefántokkal, és elmentünk a Fishermen’s Village halászfaluba is. Ez a sziget egyik legfontosabb látványossága, ennélfogva meglehetősen turistás hely, tele van vendégekkel. Ez voltaképpen egy faluméretű piac, ahol csak streetfood árusból több száz üzemel, elfoglalva egy kilométer hosszú utcát. Természetesen itt is nagyokat lehet enni, mindenféle halak, rákok, kagylók, gyümölcsök, tészták alkotják a kínálatot.
Sok helyen jártunk a szigeten, de a legtöbb időt a tengerparton töltöttük. Legfőképpen pihenni akartunk, ezért a nyugágyban heverészés, a tenger nézése önmagában is minden igényt kielégítő programnak bizonyult.
Privát vacsora és leánykérés
Miután bejelentkeztünk a szállodába, megkerestem a menedzsmentet és foglaltam egy két fős privát vacsorát a tengerparton. A szálloda ez esetben sem okozott csalódást: az ötfogásos vacsora remek volt, az alkalomhoz méltó borok közül választhattunk az ételsorhoz, s miközben kint időztünk a tengerparton, a szobát is feldíszítették a kérésemre. Ami pedig a legfontosabb: Johanna igent mondott.
A thai vendégszeretetről
Két hetet töltöttünk kint, de egyetlen egy olyan szituációt sem tudok felidézni, amiben kényelmetlenül éreztük volna magunkat, és egyetlen hely vagy szolgáltatás sem okozott csalódást. A thai emberek kedvessége, vendégszeretete, figyelmessége meglepően gördülékennyé tette a nyaralás menetét. Ez különösen figyelemreméltó, hiszen Thaiföld egy teljesen más kultúra, más az emberek életmódja, szinte semmi sem úgy működik, mint Európában, mégis, a megérkezés pillanatától a távozásig minden remekül ment, nem történtek fennakadások vagy kellemetlen incidensek. Kijelenthetem, hogy Thaiföld nagyon klassz hely.
A szállásokat a Travel foglalta, mindkét hely kitűnő választásnak bizonyult. A thaiföldi szállodákban minden a vendégről szól, mindenki a vendéggel foglalkozik, mintha azt éreztetnék, hogy nincsen semmi gond és probléma, csak érezze jól magát. Ehhez minden feltételt biztosítanak: a szigeten üzemelő szállodának saját strandja van napozóágyakkal, a parton folyamatosan várják a vendégeket az éttermek és bárok, a parton pedig egymást érték a masszázsszalonok, így elég volt papucsot húzni és leballagni, máris élvezhettük a thai masszázst – közvetlenül az óceán partján.
Indulásra készen
Ha holnap visszamehetnénk Thaiföldre, már pakolnánk is a bőröndöket, gondolkodás nélkül útnak indulnánk. Ha választani kellene, hogy minden évben elmegyünk nyaralni belföldre vagy háromévente egyszer Thaiföldre, az utóbbi mellett döntenénk. A repülőjegy költséges tétel, de a szállás és a szolgáltatások színvonala, a kiemelkedő ár-érték arány bőséggel kárpótol ezért, és mindent összevetve két hét Thaiföldön ésszerű keretből lebonyolítható.