Andrea elhatározta, hogy születésnapja alkalmából meglepi a párját, ezért titkos kirándulást szervezett Velencébe – végül mégis László lepte meg őt.
Péntek délután hívtam fel Lászlót, közvetlenül azelőtt, hogy befejezte a munkát. Mondtam neki, hogy siessen haza és csomagoljon három napra, mert vár ránk egy kiruccanás. Többször is rákérdezett, hogy hová megyünk, de nem árultam el neki, nem akartam leleplezni az ajándékát. Csak szombat reggel, a repülőtéren tudta meg, hogy Velencébe megyünk hétvégére. Azt viszont én nem tudtam, hogy László is készül egy meglepetéssel, és a csomagjában lapul egy jegygyűrű.
A repülőjegyet és a szállodát a KéK Travel foglalta, de Nóri az út tervezésében is rengeteget segített. Elmondtam neki az elképzeléseimet, hogy mit szeretnék, ő pedig számos opciót adott, és segített a választásban. A velencei tartózkodás során Nóri volt a láthatatlan kalauzunk: összeírta nekünk a legfontosabb látnivalókat, azokat a nevezetességeket, amiket mindenképpen meg kell néznünk. Emellett hasznos tanácsok sokaságával látott el minket, mindent megtett azért, hogy a lehető legtöbb élményt élhessük át ebben a két napban.
Nagyon elégedettek voltunk a szállodával. Mindenképpen régi stílusú, romantikus hangulatú szállodában akartam foglalni, és fontos szempont volt, hogy a város központjában legyen. Úgy terveztük, hogy sétálva ismerjük meg Velencét, legfeljebb a tömegközlekedést használjuk, ezért volt kiemelt jelentőségű kérdés a hotel fekvése. Nóri tökéletes szállodát ajánlott, nagyszerű, hangulatos szobát kaptunk, a kiszolgálás remek volt, és a reggelivel is nagyon elégedettek voltunk – és mindezt valóban barátságos áron.
A szállodában csak reggelit kértünk, mert az volt a szándékom, hogy annyi éttermet, kávézót és cukrászdát próbáljunk ki, amennyi csak belefér ebbe a két napba. Nem készültünk fel a helyi éttermekből, séta közben döntöttük el, hogy hova üljünk be, szimpátia alapon döntöttünk. Azt tapasztaltuk, hogy Velencében egyszerűen nem lehet nem jót enni: mindenhol elsőosztályú ételeket kaptunk, a kávézók színvonala is rendkívüli volt.
Indulás előtt kicsit összekülönböztünk, amit nem tudtam mire vélni. Mivel László nem ismerte az úticélt, fogalma sem lehetett róla, hogy melegbe megyünk vagy hidegbe, síelni vagy fürdeni, szerettem volna átnézni a csomagját, hogy segítsek megfelelően pakolni. László azonban nem hagyta, hogy kinyissam a bőröndjét – ekkor még nem igazán értettem, mire fel ez a szigorú titkolózás.
A nagy esemény vasárnap délután történt meg. Tíz körül indultunk el a szállodából, sétáltunk a városban, nézelődtünk, ráérősen megebédeltünk. Furcsa volt, hogy bár hétágra sütött a nap és kellemesen meleg volt, László nem gombolta ki a kabátját. Ezt nem teljesen értettem. Azt javasolta, hogy sétáljunk ki a tengerpartra, és pihenjünk meg egy kicsit. A sétányon ebben az órában alig van forgalom, kevés a turista – tudja rólam, hogy nem szeretem a közönséget, ezért választotta ki ezt a helyet. Miután leültem egy padra, László szedelőzködni kezdett, és láthatóan igen zavartan, tétován viselkedett. Majd kigombolta a kabátját, elővett egy szál rózsát, letérdelt, és felém nyújtotta a virágot. A lélegzetem is elállt, amikor megláttam, hogy a rózsa szirmai között egy apró kis doboz van, a dobozban pedig egy csodaszép gyűrű. László teljesen elérzékenyült, és nem tagadhatom le, hogy én is könnyeztem egy kicsit, miközben megkérte a kezem. Természetesen igent mondtam – így történt, hogy születésnapozni mentünk ki Velencébe, és menyasszonyként és vőlegényként tértünk haza.
Velence hangulata egészen elképesztő. A reneszánsz és gótikus paloták sokasága, az ódon műemlékek, a templomok, a változatos látnivalók hihetetlen élményt adnak az utazónak. Teljesen elvarázsolja az embert: a lagúnák, a gondolások, az apró hidak sokasága, az ezernyi apró csoda világa ez a város. Legjobban a hidakat szerettük, mert lépten-nyomon szebbnél szebb, apró kis hidakba botlik az ember, és egyszerűen nem lehet megállni, hogy ne sétáljon át rajtuk. Az utunkba kerülő templomokba is bementünk, és néhány palotában is jártunk
Elragadó látni, hogy itt az emberek tényleg a vízen élnek: a palotaszerűen szép ház garázsában nem autó, hanem luxusmotorcsónak áll, a kormány mögött pedig egy elegáns öltönyt viselő úriember ül. Az éttermek és a kávézók mellett az üzletek is rendkívüliek, a pincérek, az előadók, általában véve a szolgáltatóiparban dolgozók mind kedvesek, előzékenyek és figyelmesek. Annak sem kell aggódnia, aki nem beszél angolul vagy olaszul, mert mindenhol mindenki jó fej és segítőkész, így nyelvtudás nélkül is boldogul az ember.
Csodálatos két és fél napot töltöttünk Velencében, de ez a város sokkal többet érdemel, ezért vissza fogunk jönni. A születésnapot megünnepeltük, a leánykérés megtörtént, de bízok benne, hogy a nászút még előttünk áll – nem lepődnék meg, ha ismét a Víz városában kötnénk ki.
(KéK Körkép magazin)