Erre az elvre épült a KéK Cégcsoport, ennek a cégfilozófiának köszönhetően sikerült kalocsai vállalkozók baráti köréből országos üzleti közösséggé válnunk.
Ez az elv határozza meg a mindennapos munkánkat: azért dolgozunk, hogy a magyar vállalkozók eredményesebbek és sikeresebbek lehessenek.
A KéK Cégcsoport nagy utat tett meg az ezredforduló óta. Az évek során folyamatosan nőtt a Tagok száma, amelynek köszönhetően egyre hatékonyabban tudtuk érvényesíteni a vállalkozások üzleti érdekeit, így a vállalkozások egyre nagyobb kedvezményekhez juthattak hozzá. A kezdeti, igen szerény tagság 2005-től intenzív növekedésnek indult, ma pedig már több mint 4000 vállalkozás alkotja a KéK közösséget. A PTI által kezelt biztosítási állomány 2010 és 2024 között meghétszereződött, a Tagok által kedvezményes áron tankol üzemanyag mennyisége pedig ugyanezen időszakban közel ötszörösére nőtt. Mindeközben a mobiltelefon-flottát is megdupláztuk.
A növekedésből valamennyi Tag profitált. A KéK Cégcsoport ereje az összefogásban rejlik: ha bővül a kör, az elérhető kedvezmények köre is bővül.
Ezért arra kérjük a Tagokat, hogy ajánlják a Cégcsoport szolgáltatásait üzleti partnereiknek, barátaiknak és ismerőseiknek, illetve mérlegeljék a KéK portfolió bővítésének lehetőségeit! Az operatív költségek csökkentése mellett a PTI, az Automotive, a Digitális üzletág is prosperáló lehetőségek sokaságát kínálja, amelyek segítségével növelheti a vállalkozása bevételét. A biztosítások szakszerű kötése és kezelése, az autóbeszerzés és a gépjárműlízing, a korszerű digitális fejlesztések mind hozzájárulnak az eredményes gazdálkodáshoz, a KéK Travel és a Yachting Charter pedig nagyszerű rekreációs lehetőségeket kínál a Tagok számára.
Ha többen vagyunk és több szolgáltatást veszünk igénybe, nagyobb kedvezményeket tudunk elérni. A növekedés a Tagságot alkotó vállalkozások üzleti érdekét szolgálja – mert együtt, összefogva még többet tehetünk egymásért.
Scherer András
tulajdonos, ügyvezető igazgató