„Működő prototípust építettünk”

Facebook
Twitter
LinkedIn

Interjú a 25. születésnapját ünneplő KéK Cégcsoport alapítójával.

 

KéK Körkép: A legenda szerint egy baráti vacsora során született meg a Cégcsoport ötlete.

Scherer András tulajdonos, ügyvezető: Inkább nevezném lazán szerveződő vállalkozói közösségnek, illetve informális üzleti vacsorának ezeket az összejöveteleket. Az ezredfordulón egy épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó céget vezettem, és számos alvállalkozóval dolgoztunk együtt. Gyakran kértek tanácsokat és javaslatokat üzleti ügyekben, ezért elkezdtem vacsorákat szervezni egy kalocsai étteremben. Ezekre jogászokat, könyvelőket, menedzsereket hívtam meg, akik válaszoltak a felmerülő kérdésekre. Folyamatosan bővült ez a kör, így alakult ki a leendő Cégcsoport magja.

 

KK: Hány vállalkozás alkotta az épületgépészeti szakmai társulást?

SA: Amikor elindultunk a KéK Cégcsoporttal, 52 tagunk volt. A KéK betűszó a kereskedők és kivitelezők megnevezésből ered, vagyis eredetileg építőipari profillal rendelkező vállalkozásokkal indultunk. 2000 végén merült fel a gondolat, hogy ezt a kört akár bővíteni is lehetne, mert az általunk kínált szolgáltatásokra növekvő igény mutatkozott.

KK: Mi volt az eredeti szakmai koncepció?

SA: Egy vállalkozás sikerességét végső soron az mutatja, hogy mekkora profitot tud termelni. Lehet nagy egy cég bevétele, de ha az üzemeltetési és egyéb költségek elviszik a bevételt, akkor nem lesz profitábilis. Vagyis a költségek optimalizálásával jelentősen javítani lehet egy vállalkozás nyereségét.

 

KK: Milyen szolgáltatásokkal indult a Cégcsoport?

SA: Első körben három kritikus területre fókuszáltunk: telekommunikáció, üzemanyag, illetve kishaszongépjárművek. Egyértelmű volt, hogy ez a három tétel komoly költségvetési tényező, és ha sikerül megtakarításokat elérnünk, akkor javíthatjuk a tagok üzleti eredményét. Az első három stratégiai partner, akivel sikerült megállapodnunk, a Westel 900, vagyis a jelenlegi Telekom, a Mol és a Peugeot volt. Ezt persze nem volt könnyű kijárni, kicsi cég voltunk, eltartott egy darabig, mire komolyan vettek minket. Nehéz volt, de nem adtuk fel, és sikerült nyélbe ütni az első szerződéseket.

 

KK: Elhitte volna 25 éve, ha valaki azt mondja, hogy az 52 tagból 4500 tag lesz?

SA: Nem valószínű. Nem is volt ilyen merész ambíciónk, az eredeti terv az volt, hogy a saját alvállalkozói körünket szolgáljuk ki. Eltelt egy kis idő, mire egyértelművé vált, hogy egy regionális, vagy akár országos vállalkozói társulás is építhető ezekre az alapokra.

KK: Mi volt a növekedés kulcsa?

SA: Elsősorban az üzleti életben szerzett hírnevünk. A vállalkozások azt tapasztalták, hogy megéri tagnak lenni, illetve rengeteg időrabló vesződséget (pl. biztosítások menedzselése, finanszírozási ajánlatok kérése és kiértékelése, stb.) vettünk le a vállukról. Ennek gyorsan híre ment, és egyre többen léptek be. Megéreztük, hogy érdemes dolgozni a toborzáson, ezért elkezdtünk rendezvényeket szervezni, hogy népszerűsítsük a Cégcsoportot, ami szintén sokat segített a természetes növekedésben. Eközben folyamatosan fejlesztettünk, bővítettük a szolgáltatások körét.

 

KK: Sokat változott a KéK Cégcsoport ebben a 25 évben?
SA: Számok tekintetében rengeteget, az elviségét, az üzleti filozófiát tekintve nem változott. Egyáltalán nem vagyunk tévedhetetlenek, az évek során volt olyan terület, ami működött, és volt, ami nem. Viszont maga az alapkoncepció, a vállalkozások társulásával elérhető költségcsökkentés, az összefogás ereje egyértelműen kiállta az idő próbáját. Erre az ötletre építettünk egy működőképes prototípust, amit később sokan próbáltak másolni, váltakozó sikerrel. Tisztában vagyunk vele, hogy nem mi vagyunk a világ legokosabb üzletemberei, ezért a kezdetektől fogva számítunk a KéK közösségre. Odafigyelünk a tagságot alkotó vállalkozások visszajelzéseire, javaslataira, a felmerülő igényekre. Ezeket az ötleteket meghallgatjuk, mérlegeljük, és gyakran integráljuk. Ha úgy nézzük, ma is egy asztal körül ülünk, csak ez már egy jóval nagyobb virtuális asztal, mert Hegyeshalomtól Nyíregyházáig ér.

 

KéK Körkép